2015. január 18. Évközi 2. vasárnap

1Sám 3,3b-10; Zs 39; 1Kor 6,13c-15a.17-20; Jn 1,35-42

Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád

Kezdjük egy játékkal az összejövetelt. Álljunk laza, nagy körbe, és aki a kör közepére áll, annak legyen becsukva / bekötve a szeme. Ne tudja, hogy ki ki mellett áll körülötte. Egyvalaki szólítsa őt a nevén, ő lassan forduljon a hang irányába, és válaszoljon a hívásra a hívó ember nevével. Ha régóta ismerjük már egymást vagy kevesen vagyunk, játsszuk ezt suttogva. Néhány csere után beszéljük meg, hogy ki melyik szerepben mit érzett, mi volt neki nehéz. Lehetőleg vegyük komolyan a játékot.

Olvassuk el lassan, közösen az ószövetségi olvasmányt. Sámuel nem ismeri fel, hogy ki hívja, de Éli rájön, hogy mi történik. A történet – ebben az olvasmányban el nem hangzó – vége szerint másnap is őt izgatja jobban Isten üzenete. Isten mécsese még ég, ezt jelezzük egy középre letett gyertyával. Beszélgessünk két-háromfős csoportokban ezekről a kérdésekről:
-Kitől kérnék segítséget, ha váratlanul megszólítva érezném magam?
-Van-e a kisközösségben olyan emberem, akiről azt gondolom, hogy Isten felé irányítana, ha megzavarodva tanácsot kérnék tőle?
-Én magam ki tudnám-e mondani, hogy „Itt vagyok, Uram, hallgatlak!”?
A korintusi levélből vett szentlecke a paráznaság ellen való beszéd, legyen az bármi is, amit szívünk annak tart. Tekintsünk az utolsó mondatára: „Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben.” Mit jelenthet ez? Gyűjtsünk együtt ötleteket arról, hogy számunkra mit sugall ez a felszólítás. Papírra írjuk össze, milyen képek, fogadalmak, ötletek merülnek fel bennünk erre a mondatra. Semmit ne hurrogjunk le, inkább csodálkozzunk rá ötleteinkre. Bátran keressük a felmerülő lehetőségeket, hogyan vagyunk Isten temploma.
Olvassuk fel lassan az evangéliumot! Ebben is Isten a megszólító fél, bár a két embernek már el kell indulnia felé, hogy megszólíthatókká váljanak. Próbáljunk fantáziálni erről a délutánról: nézzük meg, hol lakik Jézus (abban a korban, vagy éppen ma hol lakna, mi lenne a lakásában), ha mi együtt látogatnánk meg, miről beszélgetnénk vele, mit kérdeznénk, és ő mit kérdezne tőlünk. Ha nehezen indul el a beszélgetés, segítsen minket József Attila, aki ezt már el is képzelte:
József Attila: Istenem
Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.
Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.
Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebben nyomjam.
Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.
Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.
Bayer Róbert, Budapest, Baross Gábor-telep
Reklámok