2015. október 25., évközi 30. vasárnap

Jer 31,7-9; Zs 125; Zsid 5,1-6; Mk 10,46-52123516_vak_bottal

„Csukd be a szemed és láss!”

Gyújtsunk gyertyát, kapcsoljuk le a lámpát. Olvassuk fel az evangéliumi részt (Mk 10,46-52) és csendben képzeljük, el a környezetet, az utat, amin halad Jézus, a tanítványokat, a tömeget és Bartimeust. Hagyjuk, hogy a képek vezessenek az ima alatt.

Az út szélén ül egy fiú. Mindenki ismeri. Tudják, hol lakik, látták felnőni, ismerik az élettörténetét. Vak. Segítségre szorul, kiszolgáltatott a hétköznapokban. A legerősebb vágya, hogy lásson. Egy olyan vágy, ami a realitással ellentétes.  Egyetlen esélye van, a csoda, amit csak a Megváltótól várhat. Ezt tudja, és mikor meghallja, hogy Jézus közeledik, ezzel a régóta táplált reménnyel kezd el kiabálni. Nem fél, hogy mit gondolnak róla, hogy kinevetik, nem hagyja magát lenyomni, csitítani, hiszen most valóra válhat az, amit lehetetlennek gondolt.

Az ima után mondjuk el, hogy melyik szereplővel tudtunk azonosulni. Hogyan hatott ránk a szentírási rész.

A létszámtól függően alakítsunk kis csoportokat úgy, hogy aki azonos szereplővel imádkozott, azok egy csoportba kerüljenek.

Kérdések, szempontok, amikről beszélgethetünk:

Ha a tömegből egy szereplő vagy Jézus egy tanítványa állt hozzánk közel:

  • Mennyire tartom megszokottnak, természetesnek azokat az embereket, akik körülöttem élnek, körülvesznek? Család? Barátok? Közösség?
  • Ismerem a problémáikat, hogy mikkel küszködnek? Ismerem a legmélyebb vágyaikat?
  • Észreveszem, mások mikor szorulnak a segítségemre?
  • Fel tudom ajánlani a segítségem? Tudok úgy segíteni, ahogy az a másiknak jó legyen?
  • Valóban elhiszem, hogy a megszokottból jöhet változás? El tudom fogadni más változását?
  • Nekem van bátorságom kérni Jézust, olyan dolgokban, amiken én nem tudok változtatni?

A vak:

  • Mi lehet jó a vakságban? Lehet benne olyan dolgot találni, tapasztalni, amiért hálát lehet adni?
  • Hogyan reagálok, ha kiszolgáltatott helyzetbe kerülök?
  • Tudok másokra hagyatkozni? Bízom másokban, hogy segítséget kérjek tőlük?
  • Hiszem, hogy eljöhet a változás?
  • El tudom engedni a saját elképzelésem, és ráhagyatkozni Jézus gyógyító erejére?
  • Tudok boldog lenni a várakozásban?

Mindenki számára átbeszélhető, átgondolható vagy egyéni munkaként összeírható kérdések.

  • Mi az én vakságom? Mi az életem vesztesége, amivel együtt kell élnem?
  • Mi az, ami mások számára természetes bennem, megszokott, de számomra teher?
  • Miért nehéz az én „vakságommal” együtt élni? Milyen hatással volt az eddigi életemre? Mi változna, ha elmúlna az életemből?
  • Készen állok arra, hogy megszabaduljak a vakságomtól?
  • Meg tudom-e látni a várakozásban Istent?
  • Tudom kérni Jézus segítségét a számomra kellemetlen, nehézséget okozó helyzetekben, eseményekben, betegségben, vagy el tudom fogadni ezen keresztül Jézus közeledését?
  • Ha sötétség vesz körül, mi ébreszti fel vagy tartja égve bennem a belső fényt?

“A hit azt jelenti, hogy az ember elhiszi, amit még nem látennek a hitnek pedig az a jutalma, hogy látni fogja, amiben hisz.(Szent Ágoston)

Az alkalom végén tartsunk egy kis csendet. Imádkozzunk a napi zsoltárrésszel.

„Hatalmas dolgot művelt az Úr velünk, azért szívből ujjongunk.”

Ragó Zsuzsi, Budapest, Útkeresés

Reklámok