2016. január 17., évközi 2. vasárnap

Évközi 2. vasárnap

Iz 62,1-5

Sion eredetileg Jeruzsálem legmagasabb és Izrael legszentebb dombja. Egyes próféták könyveiben Jeruzsálem szimbólumává is vált, a Biblia a várost gyakran Sion leányának nevezi, majd később egész Izraelt, Júda földjét és népét is ezzel a névvel illeti. Az Újszövetségben Sion jelentése az üdvösség jelképe és a megváltott ember lakóhelyét, a mennyországot jelképezi.

Itt a próféta megjövendöli Jeruzsálem megszentelődését, amely Isten dicsőségére lesz és Jézus üdvözítését, és országának születését, amelyben kedve telik.

1Kor 12,4-11

Mindenki megkapja a saját küldetését, mindenkinek más az útja. Isten különbözőknek teremtette az embereket, két szülőnek nem születhet két egyforma gyermeke, még az egypetéjű ikrek között is vannak különbségek. Az életünk során a minket ért hatások is más és más módon befolyásolják az életünket. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mindenki egy-egy önálló csoda, csak meg kell látnunk! Semmi nem rossz vagy jó, az emberi gondolatok, a megítélésük teszi őket azzá. Sokszor a körülöttünk lévő embereket, vagy akár saját magunkat rossznak ítéljük meg, holott csak a nézőpontunkat, a hozzáállásunkat kellene megváltoztatni. A másik embert nem fogjuk tudni megváltoztatni. Vegyük észre, ismerjük fel az ajándékainkat, az adományainkat, éljünk velük! Vegyük észre mindenkiben a jót, az értéket, a csodát, és szeressük úgy, ahogy a Jóisten megteremtette!

Jn 2,1-11

Mária: Egy anyai szív mindig jobban lát, mint a gyermeki szív. Ebben a szituációban Máriának indító szerepe van, a gyermeke úgy érzi, hogy még nem jött el az ő órája, de az anyja már tudja, hogy képes elindulni azon az úton, amely neki rendeltetett, mert már itt az idő. Nem utasítja, nem parancsol, csak gyengéden jelzi gyermekének az irányt, ami egyúttal az anyai bizalmat is jelenti, a belé vetett hitét, ami a gyermek számára az egyik legfontosabb erőforrás ahhoz, hogy véghez tudja vinni a küldetését.

Jézus: Először még kételkedik, de amikor anyja azt mondja, hogy „Tegyétek meg, amit mond!’, megérti, hogy mit kell tennie, engedelmeskedik az édesanyjának. Érti a szavát és cselekszik. Tudja, hogy mit kell tennie, bízik az anyai értékítéletben, amiből sugárzik a feltétlen bizalom, a szeretet és a tisztelet. Tudja, ha az édesanyja úgy látja, hogy eljött az órája, akkor az úgy is van.

Nagyon fontos, hogy a családokban ma is meglegyen ez az anya-gyermek viszony, ami a kölcsönös bizalmon és a tiszteleten alapszik. Ehhez azonban elegendő időt és figyelmet kell szánni egymásra, szüleinkre, gyermekeinkre.

Kisközösségi feladatok:

Az olvasmány csodálatos szövege alapján kiscsoportban (2-3 fő) beszéljetek egymásnak arról, hol tapasztaltátok meg, hogy „gyönyörűségemnek” hívnak, annak tartanak.

Szintén az olvasmány alapján nagy csoportban beszélgessetek arról, hogy ha csak ez a szöveg az irányadó, akkor milyen lesz a körülöttünk levő világ 50 év múlva? A végén foglaljátok össze, mi volt könnyű és mi nehéz ebben a beszélgetésben. Van-e remény benne valahol?

A szentlecke szövege alapján játszható, hogy egyvalaki kiül középre, és a többiek róla beszélve egyezzenek meg, hogy a milyen közösségi szolgálatban tudják őt elképzelni a már ismert tulajdonságai alapján. Legalább három emberrel el kellene ezt játszani, utána beszélve arról, hogy ki hogyan éreztem magát a széken vagy a körben.

Az evangélium első részét (Mária és Jézus beszélgetését) dramatizáljuk és játsszuk el együtt a közösséggel: anya és felnőtt fia a lagziban. Nem kell szó szerint ragaszkodni a szöveghez, sőt. Előtte mindenki álljon fel, és keresse meg a helyét a térben. Utána beszélgessünk arról, hogy mit láttuk, hogyan éreztük magunkat, milyennek éltük meg anya és fia viszonyát, lehet-e még bor a helyzetből.

 

egy debreceni házaspáramfora_1

 

Reklámok