2016. február 14., nagyböjt 1. vasárnapja

MTörv 26,4-10   Zsolt 90  Róm 10,8-13   Lk 4,1-13

“Íme, most hozom annak a földnek első termését, amelyet te, az Úr, nekem adtál.”
Mózes hálára és az Úristen szeretetére tanítja népét. Minden Isten kegyelméből való. Az édesanya az első és legfinomabb falatot szeretett gyermekének adja, a szerelmes pedig a szerelmesének. Életünk gyümölcseit azzal osztjuk meg, aki számunkra a legfontosabb.
Mennyire vagy tudatában annak a hétköznapokban, hogy minden Isten kegyelméből való? Mi volt a héten az az élmény, amikor hirtelen felnyílt a szemed és megélted Isten gondviselő szeretetét?
Miről is szól a nagyböjt? Hálás szívvel az Úristen felé fordulunk, tudatosan minél több időt töltünk vele. Jelenlétébe helyezkedünk és mindent, a jó és a rossz gyümölcsöket egyaránt Neki adjuk. Neki, Aki az első és legfontosabb az életünkben.
Nagyböjt az elcsendesedés ideje, de nem a szomorúságé, hanem az Istenben gyönyörködés, az Istenbe merülés ideje. Ebben a csendes időben egyszerűsödik és alakul szívünk, ebben a csendes időben üresedünk ki, tisztulunk meg, ebben a csendes időben tudja Isten levágni a vadhajtásokat szívünkről, hogy a sötétség fényre változzon, a fagyott felolvadjon, a bénult táncra perdüljön, a halott életre keljen, a szunnyadó virágba boruljon.
Hogyan tudjátok, mint közösség együtt megélni a nagyböjtöt? Hogyan tudtok egymásnak segíteni az elcsendesedésben? Hogyan segítitek egymást az úton a nagyböjti időszakban? Terveztek-e valamilyen közös szolgálatot – pl. közös keresztút, szentségimádás, templomtakarítás, idősek látogatása stb. – a nagyböjt alatt?
Bodnár Zita, Budapest
Gyumolcskosar
Reklámok