2016. február 28., nagyböjt 3. vasárnapja

Kiv 3,1-8a, 13-15, Zs 102, 1Kor 10, 1-6, 10-12, Lk 13, 1-9

1.

Bejelentkező kör: ki, honnan érkezett, mit hozott magával, mit szeretne itt az alkalom elején letenni, hogy jelen tudjon lenni

Rövid csöndben figyelhetem, hogy mi kelti fel a figyelmemet itt és most a teremben/szobában. Mint Mózes az égő csipkebokorhoz én is közel mehetek ahhoz, ami érdekel, foglalkoztat. Megmutathatom Istennek és figyelhetem, hogy mi alakul bennem.

Két-három fős csoportokban dolgozunk tovább: együtt gyűjthetünk formákat, ahogyan Isten meg szoktuk szólítani – ez a megszólítás kötődhet (élet)helyzethet, szituációhoz, lehetnek konkrét formák, eszközök… És kereshetjük azt, ahogyan mi magunk, személyesen leggyakrabban az Úrhoz fordulunk.

Amikor ránéztünk arra, hogyan szoktuk Istent megszólítani, kereshetünk olyan formákat, melyek a kiscsoportban nem merültek fel, de lehetőségként jelen vannak.

Most mindenki próbáljon ki (aszerint, hogy az idő mennyit enged) a kiscsoportjában minél több formát (egyszerű hangszerekkel, szalagokkal lehet gazdagítani a tárházat): dicsőítést, rövid csöndet, felkiáltást, mozgást, táncot, beszédstílus váltogatásával. Bátorítsuk egymást, hogy olyat is próbáljunk ki, ami nagyon nem a sajátunk. Ebben a gyakorlatban lehetőleg csak annyit beszéljünk, amennyit feltétlenül muszáj: a csönddel segíthetjük, hogy az Istenhez fordulásunkban igazán jelen tudjunk lenni, hogy észrevehessük, mit alakít, formál bennünk Isten.

Újra egy körben ülve rövid csönd után megoszthatjuk, hogy mit hozott magával ez a gyakorlat. Szempontok a visszatekintéshez:

  • Milyen volt láthatóan, közösségben megszólítani az Istent, megmutatni valamit a kapcsolatunkból?
  • Mi volt az első benyomásom a gyakorlat hallatán? Könnyedén beleereszkedtem a helyzetbe vagy ellenállás volt bennem? Engedelmeskedtem vagy önszántamból vettem részt?
  • Melyik formával volt legkönnyebb megszólítanom Őt és melyikkel a legnehezebb? Melyik volt kényelmes, melyik volt kényelmetlen? Volt-e olyan helyzet, ami nem megszokott volt, de belülről jött és őszintének éreztem?
  • Mit mutatott Isten ebben a gyakorlatban? Mit adott nekem?

Ebben a részben az idei szent negyven nappal foglalkozunk. Egy pillanatra megállunk és visszatekintünk. Reményem szerint az előttünk álló időhöz is ad valamit.

Közösen gyűjthetünk szavakat, amik a böjt kapcsán eszünkbe jutnak, jó ha valaki középen egy nagy csomagolópapírra ezeket felírja, hogy lássuk mindannyian. Amikor ezzel megvagyunk, mindenki magának felírja, hogy ebben az időszakban milyen vállalásai, lemondásai vannak, vagy hogy hogy áll most a böjthöz. Egy-két érzést is kerehetünk ezzel kapcsolatból.

Figyelve azt, amit leírtunk a bensőnkből meghívva Istent végiggondoljuk, hogy egy-egy nap végén mit érzek a böjt kapcsán: elégedetlenséget, elégedettséget, mit formál bennem ez az időszak, változott-e valami az életemben, amit ehhez tudok kötni.

Miután ezeket a gondolatokat, benyomásokat, érzéseket hagytuk, hogy itt legyenek Isten és én köztem megrpóbálhatom szétválasztani, hogy egy-egy érzés kapcsán az kinek, minek szól: amikor elégedett vagyok, akkor az a saját teljesítményem pozitív értékelése vagy annak a szabadsága, hogy el tudom fogadni azt, aki most vagyok, ami most van.

Ha a közösség igényli, erről a gyakorlatról lehet egy rövid megosztást tartani

Ima az előző gyakorlattal (böjt), csöndben a saját belső hangomon megoszthatok mindent az Úrral, amivel találkoztam, amit találtam. Megköszönhetem mindazt, amire rátaláltam: ha magunk teljesítményének tudunk örülni és szeretni azért épp annyira, mint azért ha valahol, valamikor sikerült Istennel közösen benne lennünk egy felajánlásban, lemondásban, helyzetben, tisztuló szándékkal Vele és Érte cselekedni. Az Úrral együtt ízlelgetem azt a gondolatot, hogy Isten ott van minden lépésünkben, döntésünkben, abban is, amit mi magunk előre-vagy visszalépésnek értékelünk.

Zárókör, megosztás az imáról, alkalomról.

 

Deák Réka, Útkeresés Háza, Budapest

klimaj györgy_égő csipkebokor

Reklámok