2016. szeptember 25., évközi 26. vasárnap

  1. szeptember 25., évközi 26. vasárnap

Isten hozott Titeket!

Bevezetőül rögtön olvassuk fel az olvasmányt (Ám 6,1a.4-7)! Az első mondatot ismételjük meg: Jaj a gondtalanul élőknek! Rövid csöndben szedegessük össze rövid- és hosszú távú gondjainkat, aztán háromfős kiscsoportokban osszuk meg azokat egymással. Ne oldjuk, csak hallgassuk meg a gondokat.

A szentlecke tovább lép egyet a henyélés felől: azt mondja, megbízatásunk van. Valóban arra kaptunk megbízatást, hogy megszerezzük az örök életet? Szánjunk egy kis egyéni időt az imádságra, gondolkodásra, és keressük meg, hogy a közösségünk konkrétan mire kapott megbízatást? Mi a dolgunk Isten előtt nekünk, akik most itt együtt vagyunk? Rövid ima / gondolkodási idő után mindenki jegyezze fel egy papírra azt a szót, gondolatot, képet, amit talált ezzel kapcsolatban. Tegyük ki középre a papirosainkat, és csendben járjuk őket körbe, olvassuk el, értsük meg mindegyiket. Ezután beszélgessünk nagy körben arról, amit láttunk, tapasztaltunk: ne a saját gondolatunkat védjük, inkább kérdezzünk rá a másik szóra, ami megfogott. Ez a beszélgetés ne legyen hosszú: negyed óránál ne szánjunk rá többet, hogy ne a programadás legyen a témánk. A beszélgetés végén olvassuk el együtt a szentleckét (1Tim 6,11-16).

Kikapcsolódásként nézzük meg egy foci-mérkőzés összefoglalóját együtt. Lehetőleg olyat, amiben a magyar válogatott játszott. (Nemcsak foci lehet: más csapatjáték vagy olimpiai összefoglaló is jó, a lényeg, hogy lehessen mellette drukkolni.) Figyeljük meg, hogy ez kiben milyen érzelmeket, mozdulatokat indít el, és beszélgessünk arról, hogyan drukkolunk, mikor kivel vagyunk elfogultak, mennyire mozgat meg minket a sport (engem például a paralimpiai közvetítések végtelenül meghatnak: mintha nem is lenne alkalmatlan ember).

Olvassuk fel lassan, kétszer az evangéliumot (Lk 16,19-31). Nehéz szöveg, több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A középpontban a gazdag ember van, aki mintha azért került volna a pokolba – ami ellen nem is tiltakozik -, mert gazdag volt. Az is kiderül, hogy a pokolban lenni nem nagyon jó. A gazdag ember magáért kezd könyörögni, aztán – miután ez nem jön be – a testvéreiért. Ismét egyéni munkával kis papírra szedjük össze, hogy kikért szállnánk mi magunk vitába Istennel: kinek az üdvösségét tudnánk most kikönyörögni nála. Háromfős kiscsoportokban osszuk meg ezeket egymással: kinek az üdvössége és miért fontos éppen most nekem.

A záró imában azokért az emberekért imádkozzunk, akiket a társaink hordoznak. Nem kell, hogy hangosan kimondjuk a történetet vagy a sorsot: ha hangosan imádkozunk, elég, ha egy (esetleg nem is valódi) keresztnevet vagy jelzőt mondunk, hogy a kiscsoportban elhangzott információk biztonságban legyenek, de az ember, akinek a „védencéért” könyörgünk, érezze, hogy nincs egyedül. Énekléssel oldjuk és fejezzük be az összejövetelt.

Bayer Róbert, Budapest, Baross Gábor-telep

koldus

Reklámok