2017. január 29., évközi 4. vasárnap

  1. január 29. (Évközi 4. vasárnap)

Mottó: Urunk, Istenünk, engedd, hogy téged egész lelkünkkel imádjunk, embertársainkat pedig őszinte szívből szeressük.

 Olvassátok el a mai olvasmányt kétszer egymás után, a két felolvasás között egy rövid szünetet tartva! Nagyon segíthet az elmélyülésben, ha csukott szemmel hallgatjátok a felolvasót.

Szofoniás 2,3;3,12-13

 Meghagyom közöttetek a szegényeket és alázatosakat” – hallottuk Istenünk szavát. Egy rövid megosztásban próbáljátok megfogalmazni, mit jelentenek számotokra a szegény és az alázatos

  1. Eddigi élettapasztalatok alapján, hogy tudnátok értelmezni Isten fenti kijelentését?

Zsolt 145,7.8-9a.9bc-10

 Olvassátok el a 145. zsoltárt is kétszer a fentiekben megadott módon! Közben figyeljetek arra, melyik az a szó, mondat, kép vagy érzés, ami leginkább közel került hozzátok, megérintett benneteket.

  1. Ötpercnyi csendet tartva próbáljatok meg e felismert szónál, mondatnál, képnél vagy érzésnél maradni. Akár úgy, hogy némán ismételgetitek azt magatokban.

1Kor 1,26-31

 Olvassátok el a mai szentleckét is kétszer egymás után. A két felolvasás között tartsatok most is egy rövid szünetet!

  1. „Isten azt választotta ki, ami a világ szemében gyönge” – állítja Szent Pál. Miben áll az én gyöngeségem? Mire hív azon keresztül az Isten? Tartsatok erről egy rövid megosztást!

Mt 5,1-12a

 Mielőtt az evangéliumot elolvasnánk, időzzetek el annál, hogy mi a tartalma s BOLDOG fogalomnak. Mire is gondoltok akkor, amikor boldog újesztendőt, boldog születésnapot kívántok egymásnak? Vagy mit fejez ki számotokra, hogy a mesék oly gyakran azzal érnek véget, hogy a főhősök „boldogan éltek, míg meg nem haltak”?

Ha sokan vagytok, érdemes több kisebb (3-4 fős) csoportban végezni a megosztást.

Ezt követően valaki olvassa fel az evangéliumot a fentiekben gyakorolt módon! Közben figyeljetek arra, melyik az a kijelentés, amelyik a legkevésbé érthető vagy fogadható el számotokra.

  1. Szívetek csendjében vigyétek Isten elé e felismert értetlenséget vagy ellenérzést, és osszátok meg azt a Szentháromság valamelyik tagjával, vagy a Szűzanyával! Bátran és bizalommal forduljatok ahhoz közülük, Akit a legközelebb éreztek most magatokhoz. Merjetek nagyon őszinték lenni, hisz Isten pont olyannak szeret, amilyenek vagytok.

 

Gerber György, Dunabogdány

8b_koz_tagok

Reklámok