2018. március 4., nagyböjt 3. vasárnapja

  1. március 4., nagyböjt 3. vasárnapja

Kiv 20,1-17Zsolt 181Kor 1,22-25; Jn 2,13-25

jégtörő: Hozzunk magunkkal egy-egy templom-élményt! Hármasával meséljétek el egymásnak, milyen volt az a templom, ami valahol valamikor megérintett, akár pozitív, akár negatív értelemben!

fókusz: Beszélgessünk közösen arról, milyen számunkra fontos funkciói, elemei, díszei, terei vannak egy templomnak! Rajzoljuk le a közös elképzelésünk szerinti templomot! A környezete is érdekes lehet.

evangélium: Olvassuk fel közösen a mai evangéliumi szöveget! Nem magától értetődő a szöveg, emiatt érdemes megosztani a közös csönd előtt néhány ismeretet:

  • A zsidók temploma eleve úgy épült, hogy a hatalmas előtér alkalmas legyen az áldozati állatok megvételére, pénzváltásra. Jézus a beépített kereskedelmi funkciót verte szét.
  • Jézus idejében törvény szólt arról, hogy a templomban a zsidók szabadon bíráskodhatnak, a római hatóságoknak pedig semmilyen beleszólásuk sincs az itt történt eseményekbe.
  • A korbácsnak (ostornak) komoly üzenete Az Ószövetségben a korbács Isten kezében az ítélet eszköze.Jézus isteni önkijelentése ez. Ez a tett szinte válasz az utána következő kérdésre.
  • Jézus a templomi emberek szemében egyszerű kóbor tanító, mégsem szegül szembe vele senki. Vajon mi történt valójában ebben a jelenetben?

Ha belefér, hallgassuk meg Kodály Zoltán: Jézus és a kufárok kórusművét érthető magyar szöveggel. Segíthet a ráhangolódásban.

Egyéni csendes feladatként hasonlítsuk össze Jézus testét, mint Isten templomát – hiszen erről beszél – azzal a templommal, amit magunknak lerajzoltunk! Mi ez a test, hogyan templom, hogyan találkozunk vele?

A csendes imádság második részében nézzünk saját magunkra, saját testünkre! Én hogyan vagyok Isten temploma? Ne akarjunk kiűzni magunkból senkit és semmit, ez legyen Jézus feladata. Próbáljunk örülni a saját templomi, megszentelt funkciónknak!

Beszélgessünk nagy körben, rövid megosztásokkal arról, amit tapasztaltunk, aminek megörültünk a csendes ima folyamán. Ne javítsuk ki senkinek a tapasztalatát.

levezetés: A böjt a testünkről is szól, valamiféle sanyargatásról, önmegtagadásról. Ez nem kínzás akkor sem, ha fájdalommal jár. Ha méltó templomot akarunk a testünkből, akkor edzésben kell lennie. Az összejövetel végén nyújtózkodjunk látványosan, ropogtassuk ki a csontjainkat, akár toljuk is el egymást egy kicsit, hogy érezzük a testi erőt, amivel rendelkezünk. Oldjuk fel és tegyük élővé a közös imánk tapasztalatát.

Bayer Róbert, Budapest, Baross Gábor-telep

kép: Balogh András: Jézus kiűzi a kufárokat a templomból

http://pinteraukcioshaz.hu/20090519-ertekorzok/olvashatalan-jelzessel-jezus-kiuzi-a-kufarokat-a-templombol

0304_Jézus kiűzi a kufárokat

Reklámok