2018. november 11., évközi 32. vasárnap

2018. november 11., évközi 32. vasárnap

1Kir 17,10-16; Zsolt 145Zsid 9,24-28Mk 12,38-44

Mindent odaadni!

Az adok-kapok elve áthatja mindennapjainkat. Amit adok, azzal egyenértékűt vagy inkább akciósan kicsit többet is szeretnék kapni és ha kapok, azzal egyenértékűt szeretnék visszaadni. Mindig mindent mérlegre teszek, hogy a számla ki legyen egyenlítve. Vajon Isten mérlegre teszi azt, amit mi adunk?
A sareptai özvegyasszonytól Illés által az utolsó falatot is elkéri, és az evangélium szintén özvegyasszony példáját hozza, aki két krajcár adományával mindenét odaadta. A Zsidókhoz írt levélben pedig maga Krisztus a példa, “Most azonban egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.”

Úgy tűnik, mintha a Szentírás az Isten adok-kapok elvét így fogalmazná meg: Adj mindent, amid van ,és Isten is ad mindent. Ezt nehéz mérlegre tenni.

A zsoltár pedig nagylelkű ígéretről szól:

 “Teljesíti az istenfélők kívánságait, meghallgatja kívánságukat és megsegíti őket.”

Van ajándék fizetség nélkül, de mégis mindent oda kell adjunk.

Manapság szinte mindenünk van és nehéz a kérdés: Mit kell odaadjak az Úrnak? Mit jelent nekem a mai napon az, hogy mindent? Nehéz adni anyagiakat, nehéz adni időt, figyelmet, önmagamat.

 Játék:

Egy borítékban kérdéseket helyezünk el. A boríték körbe jár és sorban mindenki húz egy kérdést, amit hangosan felolvas, ám a választ csak magában fogalmazza meg. A többieknek ki kell találni mi lehet az illető válasza. A válaszok Igen/Nem vagy kézzel mutatható számok lehetnek. Aki eltalálja a helyes választ, pontot kap vagy mindenki megteszi tétjeit, amit megnyer vagy elveszít.

A téma az adás, odaadás, mindent adás kérdése. Ezeket a lapokat helyezzük el a borítékban, ami utána körbejár. A kérdések lehetnek komolyak, de viccesek is. Nem az objektív igazság kitalálása a lényeg, hanem az, hogy a másik miként vélekedik róla.

 Alább néhány minta kérdés, de még tartalmasabb a játék, ha az elején kiosztott lapokra maguk a jelenlévők találnak ki és írnak fel kérdéseket.

Megállít a koldus az utcán. Általában mit adsz neki?

  1. Többnyire semmit. Elküldöm, hogy menjen dolgozni.
  2. Veszek neki valamit a sarki pékségben.
  3. Az aprót neki adom, mert nincs időm elmenni a boltba.

Mi az, amit az alábbi három közül a legnehezebben teszel meg:

  1. Fontos programom van estére és egy barátom arra kért hallgassam meg ma este. Ha vele beszélgetek le kell mondanom a programom.
  2. Egy barátom kéri hétvégére az autómat. Könnyen lerázhatom, hogy nekem is szükségem van rá, ami többé-kevésbé igaz is.
  3. Egy közösségi feladatra kérnek a többiek, ami egy hónapon át sok időt és energiát követel majd tőlem.

Az alábbi három közül melyik jelenti számodra a legteljesebb odaadást az Istennek?

  1. Minden anyagi dolog birtoklásáról való lemondást.
  2. Saját ötleteimről, elképzeléseimről való lemondást.
  3. Időm beosztásáról való lemondást.

Rád, a tőled jobbra vagy balra ülőre illik a legjobban az állítás:

– A barátaim sokszor mondják el nekem mindenféle problémájuk. Úgy érzem lelki szemetesládának használnak.

Az alábbi kérdésen már sokat gondolkodtam (Igen/nem válasz):

– Ha komolyan venném Jézus tanítását, akkor elhagynám a jelenlegi jól fizető állásomat és szerényebb fizetésért dolgoznék, ahol a gazdago helyett a szegények szolgálatában állnék.

Növekedés Istenben. Három lépcsőfok.

Az Ószövetségben nem önkéntes elhatározásból, hanem a próféta szavára követi az Úr útját az özvegy. Eleinte vonakodik, de végül odaadja azt, amit a próféta kér. Az újszövetségben önként dobja a perselybe mindenét, Szt. Pál pedig a Krisztus által mutatott egyszeri és teljes életáldozatról szól.

A hit útján először a vallási előírásokra figyelünk, próbáljuk azt pontosan megtartani. Erény és érdem a szabályok segítségével kapja értelmét. Ez az első lépcső. A próféta mondja és mi engedelmeskedünk. Később a második lépcsőben már igényünk lesz az ima, az Úr jelenléte, amiből már természetesen, szabályok nélkül is adódik az utolsó fillérek odaadása. Ám ez még mindig én vagyok, az én döntéseim, az én szándékaim, az én akaratom. Még akkor is, ha ezek céljában Krisztus van. A harmadik lépcső, Krisztus példája az egyszeri és teljes életáldozat, amit nem én, hanem Krisztus hozott meg értem. Így az én teljes és egyszeri áldozatom már nem az én elhatározásom lesz, az Úr vezet rá az útra, titokzatosan és személyesen. Sajátos elképzeléseimet minden bizonnyal felülmúlja ez az Út.

Házifeladat: Keressük egy-egy Szent vagy más, általunk nagyra tartott ember életében olyan helyzeteket, ahol Krisztus sajátos úton vezette őket. Ahol nyilvánvalóan az Isten akarata és nem pedig a saját szándékuk szerint cselekedtek.

A közösségi összejövetelen megoszthatjuk egymással az általunk választott szent életének ezen részletét.

kép forrása: http://www.laszloerika.hu

Szabó Gergely, Budakeszi

adni és kapni

Reklámok