2019. június 9., Pünkösdvasárnap

2019. június 9., Pünkösd vasárnap

ApCsel 2,1-11; Zsolt 103; 1Kor 12,3b-7.12-13 vagy Róm 8,8-17; Jn 20,19-23 vagy Jn 14,15-16.23b-26

Mottó

„Isten megszólít minket abban, ami megtörténik velünk, és mi választ adunk abban, amit megcselekszünk.” /M. Buber/

Mindenki idézzen fel valamit a mai szentmise olvasmányaiból, ami valamiért még vele van! Osszuk ezt meg egymással!

Szent Pál ma ezt tanítja nekünk, talán érdemes figyelmünket erre (is) fordítani:

„Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok…
A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: örökösei Istennek, Krisztusnak pedig társörökösei. Előbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.”

Kérdések, kapaszkodók az egyéni és csoportos elmélkedéshez:

  • mi a szenvedés, egyáltalán mit jelent szenvedni?
  • hol a helye és milyen a megítélése a szenvedésnek a mai fogyasztói társadalomban?
  • hol a helye és mi a sugallata ennek a Szentírásban, Jézus életében, a keresztény „logikában”?
  • a teremtő, megújító erők sokszor a szenvedésben bújnak el. Milyen előjárókat, példákat ismerünk ezen az úton?

Ezután kíséreljük meg a fenti kérdéseket és a hozzá kapcsolt gondolatokat az egyéni életünkhöz, a jelenünkhöz kapcsolni. Az alábbi kérdések segítséget adhatnak ehhez:

  • a „szenvedés” hol van most leginkább jelen életünkben? Hogyan éljük ezt meg?
  • hajlamosak vagyunk-e panaszkodni, mártírként viselkedni? Mire jó ez?
  • tapasztaltunk-e olyat, hogy a szenvedés nyitotta meg szívünket és törte fel önzésünket? Ha igen, mikor, hol, hogyan? Hogyan formált minket?
  • milyen „hegyeket” voltunk képesek megmászni a múltban? Hogyan tekintettünk rá akkor, és hogyan tekintünk rá most, kellő távolból, a mászás adta tapasztalatokkal, felismerésekkel szívünkben?
  • voltak-e olyan pillanatok életünkben, amikor úgy éreztük, hogy inkább megfutamodtunk és/vagy bezárultunk az előttünk álló nehézségektől, krízistől?

Útravaló és záró gondolatok a további beszélgetésekhez

A szentlélek adja a karaktert.

A tömegárunak nincs karaktere. A tömegembernek sincs. A karaktert a szentlélek adja. A „karakterszentségek” karaktert adnak, örök lenyomatot. Mint az ötvös által kiművelt szoborban. Minden ütésnek sajátságos ereje, helye, nyomatéka van. Talán nincs ez másképp saját életünkben sem…

Mindeközben Jézus nem azt várja tőlünk, hogy makulátlanok legyünk, hanem hogy mindig fel tudjunk állni!

Szeretet: túllépni magamon. Növekedjünk hát és tudatosítsuk, hogy Isten szenzitív a szeretetre. Minden szikrának örül. Valahogy úgy, mint az aranymosó…

E növekedéshez pedig kérjük a Szentlélek segítségét, aki egybe- és összehangol minket egymással és Jézussal, Jézus igazságával.

Ámen!

a kép forrása. https://www.evangelikus.hu/szentlelek-erejevel

Gyöngyös Tamás, Pécs

0609_pünkösd20180620

Reklámok